Császár Blanka

Pedagógusként indultam. Több mint tíz éve dolgozom HR-szakértőként, szervezetfejlesztőként és coachként. Különböző területek, mégis ugyanaz a kérdés kísér végig: hogyan tudunk valóban kapcsolódni egymáshoz – különösen akkor, amikor nehéz elmondani, mi történik bennünk.

A pályám elején Írországban többnyelvű gyerekek beszédfejlődését és beszédindítását segítettem. Három évig tanultam jelnyelvet, egyetemi kutatásomban pedig azt vizsgáltam, miben tér el a művészi jelnyelv a hétköznapi nyelvhasználattól, amikor egy vers a háromdimenziós térben jelenik meg. Ezek a tapasztalatok korán megtanítottak arra, hogy a kapcsolódásnak sokféle nyelve van, a másik megértéséhez pedig nem mindig a saját megszokott nézőpontunk a legjobb kiindulópont.

Több mint egy éve a Kuckó Program önkénteseként három lakásotthont látogatok rendszeresen. Beszélgetünk, játszunk, kutyázunk, programokat szervezünk, és közben kapcsolatokat építünk. Olyanokat, amelyekhez idő, figyelem és kiszámítható jelenlét kell.

Az apasághoz személyes történeten keresztül kapcsolódom. Egy olyan apa lánya vagyok, aki már nincs velem. Az ő elvesztése és a későbbi veszteségeim nyomán sokat dolgoztam a saját gyászommal, az önértékelésemmel és az újrakezdéssel. Megtanultam, hogy a nehéz érzéseket nem mindig lehet – és nem is kell – gyorsan megoldani. Van, hogy először teret kell adnunk nekik, hogy megérthessük, mi történik bennünk.

Nem tudom, milyen apának lenni, és nem szeretném kívülről megmondani, hogyan kell jól csinálni. Azt viszont tudom, milyen mély nyomot hagy egy apa jelenléte a gyermeke életében.

Leginkább akkor tudok melletted gondolkodni, ha a különböző szerepeid összehangolása, a megfelelési nyomás, a határaid vagy az önértékelésed foglalkoztat. Akkor is fordulhatsz hozzám, ha a munka és a család között keresed a saját működő megoldásaidat, vagy veszteséggel és újrakezdéssel találkozol.